женская одежда украина женская одежда киев женская одежда харьков женская одежда интернет магазин женская одежда одесса женская одежда купить

Alapkiállítás

Az 1973-as alapkiállítási anyag a Damokos-kúria hat termében kapott helyett, és azóta is folyamatosan bővül, változik, átrendeződik.


A kúria ebédlője, a főépület legnagyobb terme a negyven év alatt számos időszakos kiállításnak adott otthont, jelenleg a Rákóczi-szabadságharc személyiségeinek, az 1848-as forradalom és szabadságharc hőseinek a fotója, az I. világháborús végelbocsátó levelek, színes háborús emléklapok, fegyverek, valamint helytörténeti anyag díszíti a falakat.

A jobboldali teremben kaptak helyet a helyi népviselet ruhadarabjai, szőttesek, varrottasok, hímzések, az az anyag, ami a felsőháromszéki asszonyok keze alól került ki, amit ők készítettek, díszítettek családjuk, önmaguk számára. 

A textíliákat bemutató terem mellett a felsőháromszéki festett bútorok kiállítása található. Ez az egykori udvarház-szoba őrzi a gyűjtemény legszebb, 17–19. századi bútordarabjait – szám szerint 75 festett bútordarab látható: tulipántos vagy kelengyés láda, padláda, ládaelő, faliszekrény, saroktéka, kendőszeg, levelesláda, szék –, kiegészülve a Kónya Ádám által készített szemléltető táblákkal, amelyek a háromszéki festett bútordarabok díszítő motívumainak változatait mutatják be.

Az értékes kályhacsempe-gyűjtemény is a főépületben kapott helyet. Itt Felsőháromszék három fontos fazekasközpontjából származó kályhacsempeanyag szép darabjai – 149 csempelap – láthatók, a 17. századtól kezdődően. Elsősorban a kézdivásárhelyi, a berecki, az albisi, a zabola-pávai mesterek és fazekasközpontok csempeanyaga ez, a legrégebbi középkori kályhaszemektől egészen a 19. század végén gyártott csempelapokig. Valamikor ezekkel rakták ki a szabadtűzhelyeket. Elsősorban Kézdivásárhely ontotta vidékre ezeket, a bereckiek a fazekaikkal, használati edényeikkel váltak ismertté. Zabola, Albis szintén csempéivel kelt versenyre a kézdi fazekascéhekkel. Azt tudjuk, hogy a kézdivásárhelyi fazekasok mindig a jó minőségű csernátoni agyagból dolgoztak.

Az alapkiállításnak nagyon fontos és tanulságos részét képezi a község és a vidék szellemtörténeti, művelődéstörténeti személyiségeinek, illetve a község nagy szülöttjeinek életét, munkásságát bemutató kiállítás, amely mindazoknak emléket állít, akik teremtő életükkel nagy-nagy örökséget hagytak hátra. Ez a terem Csernáton nagyjainak panteonja.

Bod Péter (Felsőcsernáton, 1712. február 22. – Magyarigen, 1769. március 3.), a 18. században élő református lelkész, irodalomtörténész, tudós pap, a kor egyik legműveltebb elméje, aki Felsőcsernátonban látta meg a napvilágot, elsősorban műveivel, eredeti könyveivel szerepel a kiállításban. A tárlóban 11 eredeti, 18. századi művét őrzik, köztük a Magyar Athenast 1766-ból, A Szentírás értelmére vezérlő magyar lexikont 1746-ból és a Szent Hiláriust 1760-ból. Mellszobra a múzeum parkjában látható, ezt 1972-ben néhai Gergely István kolozsvári szobrászművész készítette. Cseh Gusztáv, Vargha Nándor Lajos, Baróthy Ádám, Vetró András Bod Péterről készült képzőművészeti alkotásai is itt kaptak helyet.

Ugyancsak egy 1972-ben készített, 1973-ban felállított Gergely István-szobor őrzi az alsócsernátoni Végh Antal (1811. március 21. – 1882. január 22.) honvéd főhadnagy, székely ezermester, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc neves háromszéki személyiségének emlékét. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején Gábor Áron és Turóczi Mózes oldalán kapcsolódott be az ágyúgyártásba. A forradalom leverése után tovább kamatoztatta tehetségét, „kardból ekét kovácsolt”, vízimalmot, szélmalmot, gőzgépet, cséplőgépet, vízvezetéket készített, sőt, a Csernáton községhez tartozó Albis első vízvezetékét is ő készítette el. Legismertebb és legfontosabb találmánya a Végh-féle vaseke, amelyet csernátoni műhelyében ezerszámra gyártott. A vidékről ez az eke szorította ki az addig használt faekét. Az 1860–1890-es évek között nagyon sok erdélyi, moldvai és havasalföldi gazda igényelte ezt a könnyen kezelhető, fagerendelyes, vaskormánylemezes ekét. Háromszékről és a szomszédos Romániából évente 4–5 ezer darabra volt megrendelés. Elkészítette a váltóekét is, amely a hegyes-dombos vidékeken nagyon bevált. Gépgyárában 10–12 emberrel dolgozott. Munkáját fia, Végh Ignác folytatta.

1973-ban sikerült két példányt azonosítani a híres Végh-féle vasekéből is, amelyek ma már a gyűjteményben találhatók. Emellett a múzeum emlékszobájában gazdag szellemi és tárgyi anyaggal ismerkedhet meg a látogató. A gyűjteménybe került Végh Antal szerszámos szekrénykéje, amelyre a kiegyezés dátumát véste fel, a Végh család levelesládájából származó okmányok – mindezeket Kónya Ádám gyűjtötte a családtól – a Végh-eke pecsétnyomójával és Végh Ábrahám honvéd százados levelesládájával együtt. Szintén a múzeumi gyűjtemény része Végh Ignácz két dicsérő oklevele, amelyeket a Sepsiszentgyörgyön kiállított ekéivel nyert. Ezeket az okmányokat Haszmann Pál gyűjtötte az 1970-es évek elején Dezső Juliannától, aki felajánlotta azokat a múzeumnak. A Végh Antal-i hagyatékot bemutató szobában Baróthy Ádám szobrászművész emléktáblája művészi aspektusból egészíti ki a kiállítást.

A szellem- és művelődéstörténeti anyag többek között Csernátoni Pálra, a vértanú Damokos testvérekre, Baróthy Istvánra, Gajdó Isvánra, Pánczél Dánielre, Végh Ignácra, Csernátony Cseh Lajosra, Kossuth Lajos kormányzó titkárára, Cseh Imrére, Kossuth török nyelvű tolmácsára, Végh Ábrahám honvédre, Fekete András költőre, Csernátony Vayda Gyulára, dr. Cseh Károly balneológus tudósra, Zámbler János kanonokra, a Farkas testvérekre, dr. Damokos Ödönre, Végh Pálra, Csernátony Vajda Sámuelre, Bodor Gézára, dr. Jakó Dénesre, dr. Réz Györgyre, Damokos Dénesre, Damokos Gyulára, Cseh Gusztávra, Gaál Sándorra, Török Sándorra és Nagy Bélára is emlékezik, de a két világháború és a kommunizmus áldozataira is, valamint sok jó papra, kántorra, oskolamesterre, tanítóra, tanárra, katonára, egyszerű székely gazdálkodóra, kézművesre, akik a maguk idejében példamutató helytállásukkal és munkásságukkal értékteremtő, megtartó életükkel a szülőföldjükhöz való ragaszkodást és hűséget példázták.