женская одежда украина женская одежда киев женская одежда харьков женская одежда интернет магазин женская одежда одесса женская одежда купить

Beszámoló az Erdély keleti végein tett szakmai utunkról 2015

http://mke.info.hu/muszaki/2015/10/19/beszamolo-az-erdely-keleti-vegein-tett-szakmai-utunkrol/

Részlet: 

Csernáton ( Alsó és Felső Csernáton )

Ide Bod Péter emlékeit jöttünk feleleveníteni, de szándékunkban állt a mára már igen híressé vált s jelentős s egyben az ország legnagyobb tájmúzeumát a Haszmann Pál Néprajzi Múzeumot, amely ma már az Erdélyi Székely Múzeum részét képezi a jelentőségénél fogva is meglátogatni, ahol maga az alapító és létrehozó Haszmann Pál egyik fia volt a nagyon lelkes és alapos idegenvezetőnk több mint 3 órán át.

Kellett is ennyi idő, mert csak a magyar rádió vagy a telefongyártás teljes történetét is bemutatni tudó egy – egy részlegre kellett volna önmagában ennyi idő. Ez azonban elegendő volt arra, hogy képet kapjunk az ott folyó munkáról és a nyári néprajzi táborokról. Ezekben most az utóbbi két-három évbe már a magyar gimnáziumok legtöbbje is szeretne részesedni, de például 2016 évre már minden táboridőszakra beteltek a helyek.

 

Tojásírás Csernátonban

Tojásírás Csernátonban

Százak őrzik az eredeti mintakincset   

Több évtizede már, hogy húsvét közeledtével, a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban egyik legjellemzőbb ünnepi hagyományunk, a tojásírás oktatása kerül a középpontba. Ilyenkor a Csernátoni Népfőiskola műhelyében átveszik a terepet a melegedő viasszal teli tálak, a tojásfestékes fazekak, az asztalokat hagyományos minták rajzai borítják, és szorgosan dolgoznak a kesicék.

A teremben elhelyezett, szebbnél szebb írott tojásokkal halmozott kosarak biztatnak arra, hogy megpróbálkozzunk ezzel a technikával, amely ugyan nem könnyű, gyakorlatot és kézügyességet igényel, de az eredmény kárpótol. Nyilván nem elég egyetlen alkalom, évek kellenek ahhoz, hogy valaki igazán hibátlan darabokat készítsen.

– Annak idején már a nagyapám is tanította az iskolásoknak a tojásírást, én magam is gyerekkorom óta tanulom, bár sajnos nem tőle, mivel nem ismerhettem őt. Alkotótáborokban unokatestvéreimmel együtt gyakoroltuk a hagyományos, viasszal írt hímes tojás titkát – avat be D. Haszmann Orsolya muzeológus, miközben éppen egy újabb gyerekcsoport érkezik a foglalkozásra. – Tavaly két héten át tartott a tojás­író-tanfolyam, végig „teltházzal”, idén egyhetesre terveztük, hétfőtől szombatig hirdettük meg. Az évek során több száz gyerek és felnőtt fordult meg itt, és örömteli azt látnunk, hogy a mostani 8. osztályosok, „visszatérőkként”, már milyen ügyesen és önállóan dolgoznak, tanítói kíséret nélkül is jönnek, a tevékenység, az alkotási folyamat öröméért.  

– Milyen mintákat tanulhatnak meg a foglalkozáson?

– A háromszéki motívumvilág ezen a téren is rendkívül gazdag, színes, szerencsére jól megőrződött. Jellemző a vidékünkre, hogy két- sőt háromszínű tojást is festettek, ez hosszabb folyamat, amit egy gyerekfoglalkozáson nehéz végigvinni, így a kicsikkel piros tojást festünk. Ez a leggyakoribb, Krisztus keresztfán kiömlött vérét szimbolizálja, ugyanakkor a piros színnek szerelmi jelképként is szerepe van, ahogyan magának a tojásnak is (születés). Feladatlapok, kifestők segítségével ismerkednek meg a gyerekek a mintavilággal, közben az ünnepkörrel kapcsolatos témákban előadást is hallhatnak, végül megfestik a tojásaikat. Gyakori a piros–fekete vagy a piros–sárga–fekete kombináció, gyakran a növényvilágból származó mintával: tulipános (ez fordul elő a legtöbb változatban), szegfüves, fenyőágas, meggyágas, cserelapis, leveles stb. elsősorban háromszéki mintakincsből dolgozunk, ezeket a motívumokat tanítjuk.

– Melyek az autentikus húsvéti szokásaink, illetve elítélendő-e az átvett, de egyre népszerűbb „tojáskeresgélős” játék?

– Majdnem minden vidéken élénken él még a locsolkodás hagyománya, ha némiképp változott is, a felnőtt szokáskörből átvették a gyerekek is, illetve a csebernyi hideg víz helyett többnyire illatszert használnak. Faluhelyen viszont erősen él a szokás, és annak jelentése is – a víz tisztító ereje, újjászületés, feltámadás, tavasz. A szokások mindig is változtak, azt gondolom, nincs semmi rossz a tojáskeresésben sem, amíg foglalkozunk a gyerekekkel, és valamit tanítunk nekik, a szülővel közös programban lehet részük. Persze mi igyekszünk a saját hagyományainkat megismertetni és vinni tovább, de ha szépen egyensúlyban vannak, úgy vélem, megfér egymás mellett a régi és az új, ha közben tudjuk, mi a miénk.

http://www.hirmondo.ro/web/index.php/eletmod/76154-Tojsrs-Cserntonban.html

Télidőben

http://www.hirmondo.ro/web/index.php/riport/75648-Tlidben-Haszmann-Mzeumban.html#.Vt0pDp9VtX8.facebook

 Télidőben a Haszmann Pál Múzeumban

Ha feladjuk hagyományainkat, elvesztünk 

Nagyon téved, aki azt gondolja, hogy a csernátoni Haszmann-műhelyben télen nincs tevékenység. A különbség csak annyi, hogy míg nyáron lépten-nyomon egy-egy „idegenbe”, táborozóba, tanulóba, szakmát ellesőbe botlik az ember, télen „csak” a háziak dolgoznak.

 A faragóműhelyben a két ifjabb Haszmann, Lajos (vagy Tóni – ahogy sokan ismerik) és László dolgozik. Egyikük kopjafát farag, a másik egy sulykolót díszít. A sarokban Haszmann Pál nyugalmazott muzeológus egy tornácdíszítő elemre rajzol mintát, szabadkézzel, természetesen. Velük együtt Haszmann József és Lajos, valamint Bagoly Zoltán tanítják a szakmát az érdeklődőknek.

– Valóban nincs tábor télidőben itt, a múzeumban, de „idegen”, ha mindenkit így nevezünk, aki nem a házhoz tartozik, akad bőven. Van, akinek elromlik egy szerszáma, azt is meg kell javítani, van, akinek kiromlott egy régen állított kapuoszlopa, azzal nem lehet nyárig várni, mert rájuk dől az egész építmény, szóval járnak ide bőven, télen is, nemcsak a faluból, hanem az egész vidékről – magyarázza Pali bácsi. – A műhelyünk évente mintegy ezer embert fogad, elsősorban a Kárpát-hazából. Vannak, akik nyugatabbról jönnek, köztük „visszajárók”, egykori népfőiskolások, akik már az unokájukat hozzák Csernátonba. A múzeum látogatottsága pedig 10 ezer fölötti egy évben.

„Ne tétlenkedjen az a gyermek”

A népfőiskola az 1960-as években indult, de id. Haszmann Pál már azelőtt is foglalkozott gyerekekkel, hiszen azt vallotta, a fiatalok készségeit fejleszteni kell.

– „Ne tétlenkedjen az a gyermek, hanem tanuljon valami mesterséget”, ez volt az édesapám alapelve – meséli Haszmann Pál. – Igaz ugyan, hogy abban az időben a gyerekeket nem kötötte az asztalhoz a számítógép, de bármikor bebizonyítom, hogy most is „elrabolható” a gép elől akármelyikük, ha felkeltjük az érdeklődését egy tevékenység, egy mesterség iránt, ha örömét leli abban, amit saját kezével készít. Az első sikerélmény úgy elragadja a gyereket, hogy ezt a tapogatós telefont úgy leteszi, hogy este eszébe sem jut, hol hagyta – magyarázza a mester.

Meglátása szerint a gyerekek „elpuhulásához” a világ változása is hozzájárult. 

– Mi 6–7 éves korunkban állandóan a műhelyben matattunk, édesapám szerszámot adott a kezünkbe, fúrtunk-faragtunk. Alaptantárgy volt a kézimunka, benne a lányoknál a szövés, fonás, a fiúknál a faragás és egyéb mesterségek alapfokú elsajátítása, ami azzal is járt, hogy otthon, önmagának is el tudott egyes dolgokat készíteni az ember, és nem kellett mindenért a szomszédba, vagy az üzletbe rohanni. Fontos, hogy a gyereket ne szakítsuk el a valós világtól, a természettől. Fejlesszük a készségeiket, szépérzéküket, ízlésvilágukat, ezzel adva biztos talajt nekik, nevelve őket, ne zárjuk be egy dobozba, megmondva, miről gondolkozzanak, miként cselekedjenek – mondja. – Az idejövő gyerekeknek soha nem mondjuk, hogy nem jó dolog a számítógép. Ellenkezőleg, kimondottan hasznos, számos ismerethez sokkal könnyebben és gyorsabban hozzá lehet jutni, mint a mi időnkben, ugyanakkor igyekezünk értelmesebb foglalkozást ajánlani nekik, mint azok a játékok, amelyeknek egyetlen célja, a „pusztítsd el”. A világért sem akarunk mindenkiből fafaragót nevelni. Ha idejön egy gyerek, és ahelyett, hogy fát vésne, a bogarak után kószál egész nap a kertben, hagyjuk, hadd tegye, segítünk neki, hogy megismerje őket, megbarátkozzék velük.

„Kezemre való, mint a fehérnép”

Elsősorban gondolkodó embert szeretnének nevelni, aki nemcsak néz, hanem lát is, felfedezi önmagában és a környező természetben a szépet, a gyönyörűséget. Mindennek az alapja a rajz, a szabadkézi rajz. Akkor van jól, ha örömmel húzzák, ha „kezemre való, mint a fehérnép”. Az alapmotívum az életfa.

– A székely-magyar népművészet nem a minták gyűjteménye, hanem a jelképek üzenete. Szerencsés lenne a tárgyi anyanyelvet elsajátítani. Az életfa, világfa, vagy isten fája, vagy égig érő fa ősi jelképeink egyike. Ide tartozik még a nap, a hold, a csillagok, a lélek madár. Ott vannak a női jelképek: a tulipán, liliom, rózsa, mert a kapu, a ház az asszonynak is kell tetsszék, hiszen ő fogja teleszülni gyermekkel. A székelykapu nem zár ki senkit: áldás a bejövőre, békesség a kimenőre – írja számos helyen. A kapuzábén felszaladó életfa a nemzet életét, a nemzet jövőjét képezi le. A székelykapu képét a lelkükben hozták a Kárpát-hazába a hunok, a motívumokat megtaláljuk a csatokon, vereteken, öveken, tarsolylemezeken. Amelyik nemzet lemond ősei hagyományairól, az elveszett – szögezi le Haszmann Pál.

„A kisebbségi sors egy állapot”

Szerinte „kisebbségi létünk nyomorúsága” is okozza azt, hogy mostanában reneszánszát éli a székelykapu-állítás, mert az elnyomott nép ellenáll, és meg akarja mutatni, itthon van, hogy ez az ő szülőföldje, ahonnan nem akar elmenni.

– A kisebbségi sors egy állapot, amit méltósággal el kell viselnünk. Emiatt még nem követelheti senki sem, hogy felejtsük el drága örökségünket, székelykapuinkat, házainkat, díszített tárgyainkat, mindent, amiben a lelkünk benne van.

Ez volt az oka annak, hogy a Csernátoni Népfőiskola a legnehezebb időben is egyik székelykaput a másik után állította. Onnan indultak, hogyha 1332-ben a falu 34 kapuval szerepelt a pápai tizedjegyzékben, akkor ők is készítenek 34 székelykaput. Ezt hamar túllépték, a célt 340 kapura emelték. Ezt is rég túllépték, azóta nem számolják, hogy hány van. 

A székelykapukon túl megszámlálhatatlan fejfát faragtak, tölgyfából, mert az időtálló. Azt tapasztalják, a székely ember ehhez is ragaszkodik, jóllehet a fejfák jelképi üzenete már kihullott a köztudatból. A fejfa nem egyéb, mint az ember földi kinövekedett képe. Van feje, teste és lába. Más fejfa jár idősnek, vagy fiatalnak, tanult embernek, a katonának, a határvédőnek, a lófőnek, asszonyoknak, lánykáknak, és minden rendű és rangú székelynek. 

„Továbbadni utódainknak”

Ebben is fontos a mértéktartás: „túl lehet lihegni”, de az már nem szép, hívja fel a figyelmet házigazdánk.

– Menjünk el egy ősi temetőbe és nézzünk szét: egyszerű, letisztult formákat látunk, ezért megbízható, tiszta forrásnak tekinthetők. Pusztuló temetőinket jó lenne feltérképezni, ősi motívumainkat lefényképezni, lerajzolni, és továbbadni utódainknak – kongatja meg a vészharangot. 

A népfőiskola műhelyében elsajátíthatók a hagyományos bútorfaragás és -festés elemei, kitérnek a kelengyés láda hagyományára, amely a székely szobabelső elmaradhatatlan kelléke, hiszen ez volt a lányka legféltettebb bútora, a hozományával, az értékeivel, de fogasok, asztalok, díszítőelemek készítésével is megismerkedhetnek. 

– A kedvencek közé tartozik az egykor szerelmi ajándéktárgynak számító sulykoló. Ezt megpróbáljuk visszahozni a mai szokásjogba, hiszen azon egy gyönyörű levelet lehet megfogalmazni, amelyik szebb, kreatívabb és látványosabb, mint akármelyik „kütyü”, amit az üzletben kapni lehet – véli Pali bácsi.

Foglalkoznak szobabelsők, lépcsők építésével, kerítések állításával, minden esetben a népi hagyományos értékek tovább éltetése a cél. 

Erdély András

Idén is lesz burrogtató

http://www.3szek.ro/load/cikk/87899/iden_is_lesz_burrogtato_csernatoni_haszmann_pal_muzeum#.VpngnyXI4TM.facebook

 

Idén is lesz burrogtató (Csernátoni Haszmann Pál Múzeum)

2016. január 16., szombat, Közélet

Nem könnyű feladat elé állítottuk a minap D. Haszmann Orsolyát, a csernátoni Haszmann Pál Múzeum muzeológusát, amikor arra kértük, foglalja össze az elmúlt esztendő eseményeit, és áruljon el pár érdekes programot, amellyel 2016-ban várják az érdeklődőket. A múzeum, a mellette működő Csernátoni Népfőiskola és a pályázati szinten ezek hátterét biztosító közművelődési egyesület az anyaintézmény, a Székely Nemzeti Múzeum, valamint a fenntartó Kovászna Megye Tanácsa égisze alatt tavaly is számos rendezvénnyel öregbítette a megye hírnevét. Elég, ha csak egyet emelünk ki a sok közül, éspedig az őszi Csernátoni burrogtatót.

Dimény-Haszmann Orsolya: – Programjaink megvalósításához pályázati forrásokat is próbálunk lehívni, így a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Kulturális Alap és a Communitas Alapítvány is támogatta tevékenységeinket a már felsoroltak mellett. A múzeumnak számos barátja, pártfogója is van, akik önzetlenül, munkával vagy anyagi segítséggel is felzárkóznak mögénk. Fontos az is, hogy még mindig mellettünk állnak szüleink, az ő szakmai és élettapasztalatuk mindenben segít. Ezenkívül több magyarországi szakmai kapcsolatot is ápolunk, a teljesség igénye nélkül megemlíthetem a szentendrei Szabadtéri Skanzent és annak munkatársait vagy a pécsi székhelyű Határokon Túli Magyarságért Alapítványt és a Míves Mag Műhelyt, akikkel közel egy évtizede évente tető alá hozunk egy-egy közös programot. Testvérintézményünk a mezőkövesdi Hajdú-Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeum, segítségükkel találkoztunk Lévay Sándor gyöngyösi vállalkozóval, gépgyűjtővel, aki szakembereivel együtt önzetlenül mellénk állt a gépek restaurálási munkálatában. Ők a fő partnereink az ősszel is esedékes Csernátoni burrogtató gépésztalálkozó megszervezésében, amelyen az Erdély-szerte egyedülálló mezőgazdasági szerszám- és gépgyűjtemény érdekes darabjai kerülnek látogatóközelbe. A program szakmai irányítója Haszmann Lajos, a múzeum restaurátora.

– Az októberi rendezvényt nagy érdeklődés övezte...

– Ezt két éve indítottuk útjára, tavaly a gyűjtemény egyik, a Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth Magyar Gépgyári Művek által gyártott traktorja állt az esemény középpontjában, de több stabil motor, korabeli traktor hangja is megszólalt. A gépésztalálkozót családos programok, népi gyerekjátékok, táncház, népzenekoncert egészítette ki. Idén szeptember harmadik hétvégéjén szeretnénk megtartani, és már május végén megkezdjük az előkészületeket, a múlt századbeli gépek sok törődést igényelnek, hogy zökkenőmentesen működjenek. 

– Farsangban vagyunk, hamarosan kezdődik a gyermekeknek szervezett múzeumpedagógiai tevékenység, a Maszkások.

– Tavaly Arc és álarc – karneválok a nagyvilágban címmel jártuk körül a témát, gipsz- és papírmasé maszkot festettünk. Idén február 6-án, szombaton családi programot biztosítva tartjuk a foglalkozást. Március 13–14-én nemzeti ünnepünkre hangolódunk, akárcsak tavaly, ehhez alapot szolgáltat a múzeum ’48-as tárlata és a falu negyvennyolcasaira való emlékezés is. Március 21–26. között várjuk a gyerekeket és a felnőtteket is tojásíró-tanfolyamunkra. Érdekes programokkal készülünk a rendhagyó iskolai hétre is, április 18–22. között, valamint az azt követő hét délelőttjein vakációs tevékenységeket tartunk az érdeklődőknek. A helyi Végh Antal-iskolával és a hozzá tartozó intézményekkel partnerségben több éve szervezünk gyermeknapot a múzeumkertben, ez idén sem lesz másként, valamint a tavalyi, jól sikerült Múzeumok éjszakáján felbuzdulva, arról sem feledkezünk meg. 

– Tavaly harmadik éve, hogy a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárral közösen olvasó- és kézművestábort szerveztek 5–8. osztályos diákoknak. 

– Ez valójában egy jutalomtábor, ezt megelőzi a korosztály számára kiírt vetélkedő, amelynek anyagát már készítjük, az idei témát még nem áruljuk el, tavasszal tesszük közzé a versenykiírást. Táborunk partnere a Magyar Olvasástársaság, amelynek elnöke Gombos Péter kaposvári egyetemi tanár, a kortárs gyermek- és ifjúsági irodalom kutatója, rendszerint írókat, költőket, képzőművészeket, színészeket, zenészeket hívunk vendégelőadónak. S ha már táborok: idén nyáron ismét Csernáton lesz a pécsi Míves Mag Műhellyel közösen szervezett KaPoCs helyszíne. A közel fél évszázados alkotótáborok hagyományát is töretlenül visszük tovább, tavasztól őszig zsong az udvar, mindig vannak csoportok vagy egyéni alkotók, akik Haszmann Gabriellával bútorfestést tanulnak, vagy a faragómesterek irányításával a fafaragás csínját-bínját lesik el. A Művészeti Népiskola három éve ismét Csernátonba helyezte fafaragóképzését, a múzeum munkatársa, Haszmann László okleveles fafaragó tanfolyamot tart az érdeklődőknek. Idén is otthont adunk az óvónők által szervezett kézművestábornak, s Damokos Csaba képzőművész szervezésében dizájntábor színesíti programunkat.

– Gyakran szerveznek könyvbemutatókat, koncerteket. Idén mire számíthatunk?

– Főként a téli-tavaszi időszakban összpontosítunk a könyv­bemutatókra, ezek sorát elsőként már január 20-án, szerdán Pozsony Ferenc Háromszéki ünnepek című könyvének bemutatójával nyitjuk meg. Ezt február 2-án szintén néprajzi témájú könyvbemutató követi: Balázs Lajos Menj ki, én lelkem, a testből című könyvének előadással egybekötött bemutatója. Irodalomban sem lesz hiány, Fekete Vince új kötetét, Magyari Lajos posztumusz megjelent gyűjteményes kötetét mindenképp népszerűsítjük. A hangversenyekről is elkezdődött az egyeztetés. Idén is szeretnénk megszervezni a Bod Péter Megyei Könyvtárral közösen a már hagyománnyá vált Sebő Együttes, Jordán Tamás színművész és Fűzfa Balázs irodalomtörténész előadását. Három tárlatot tervezünk, ugyanakkor az első világháborús kiállításunkat is bővítjük idén az 1916-os eseményekre fókuszálva. Ezenkívül ezer és egy munka vár ránk, a tárgyak rendszerezésétől a karbantartásukig, restaurálásukig. Az anyaintézmény, valamint a fenntartó támogatásával nekifoghatunk gépszíneink felújításának.